The increasing importance of grapevine trunk diseases

Grapevine trunk diseases (GTDs) are destroying the woody parts of the plants, resulting decline or dieback of the grapevine. Moredetailed research of the GTD began in 1950s, when Hewitt et al. (1957) observed that specific symptoms cannot be detected on the diseasedtrunks every year. Latest results have also proved that abiotic factors affect the appearance and the severity of the disease. Moreover severalpathogenic fungi may play role as causative agents (Bertsch et al., 2013). Eutypa, Botryosphaeria, Phomopsis dieback, esca disease complex,and Petri disease are considered the major GTDs, where a variety of pathogens attack the woody perennial organs of the vine and ultimatelylead to the death of the plant (Lehoczky, 1974; Larignon & Dubos, 1997; Rolshausen et al. 2010; Kotze et al., 2011; Bertsch et al., 2013;Fontaine et al., 2015).The GTD incidence has been reported to be increased during the last decades (Úrbez-Torres et al., 2014). The esca incidence has reached60% to 80% in some old vineyards in southern Italy (Pollastro et al., 2000; Surico et al., 2000; Calzarano & Di Marco, 2007). The diseaseincidence of the esca was reported to be increased from 1.83% to almost 13%, between 2003 and 2007 in Hungary (Dula, 2011). There wasdetected a five times increase in the GTD disease incidence in the Tokaj Wine Region, Hungary between 2014 and 2016 (Bihari et al,2016)

On infinite multiplicative Sidon sets

We prove that if A is an infinite multiplicative Sidon set, then lim infn→∞[Formula presented]0

Off-flavour compounds in common carp (Cyprinus carpio L.) flesh in context of type of fish pond

The aim of our study was to survey the geosmin (GSM) and 2-methylisoborneol (MIB) concentrations of the sediment and that of common carp (Cyprinus carpio) flesh in three different Hungarian fish farms (clayey, marshy, and sodic ponds). Results showed that the concentrations of off-flavour compounds of the sediment and fish fillets were related to the natural environment. The GSM concentration of bottom soil samples was higher, than MIB in each fish farm. Both off-flavour compounds were the highest in the marshy fish pond and the lowest in the sodic pond. In case of fish flesh, significant differences were found between the farms in GSM level and fat content. In the fish flesh the same tendency was found as in the sediments, but surprisingly, MIB concentration was higher in the fillets, referring to accumulation

Heavy metal contamination in recorded and unrecorded spirits. Should we worry?

Heavy metals can be released into all alcoholic beverages during production and storage. However, there is at least a theoretical risk that they could be present in higher, and potentially toxic, concentrations in those produced in the household and small-scale stills common in Central and Eastern Europe, which lack quality control and whose products are unrecorded by authorities. Yet, so far, few studies comparing concentrations of heavy metals in recorded and unrecorded spirits have been published. In this study we ask whether there is any difference between heavy metal concentrations in recorded and unrecorded spirits and, thus, the related health risk. The levels of heavy metals were determined in recorded (n = 97) and unrecorded (n = 100) spirits using inductively coupled plasma optical emission spectrometric analysis and applied to population-based risk assessments, considering average, regular and chronic heavy drinkers. Concentrations of Cu, Zn, and Sn were significantly higher in unrecorded spirits than those in their recorded counterparts and recorded spirits contained significantly higher levels of Fe, Mn, and Ni than unrecorded spirits. Combined exposure to heavy metals posed a potential health risk in chronic heavy drinkers consuming recorded spirits. However, when compared to the health risk arising from drinking large volumes of ethanol, the risk is negligible. Consequently, there are no grounds to worry about the adverse effects of heavy metals from spirits

Elhízó Magyarország. A túlsúly és az elhízás trendje és prevalenciája Magyarországon, 2015.

Bevezetés: A világszerte növekvő arányú elhízás Magyarországon is észlelhető, populációs előfordulásáról az első nagyszabású felmérés 1988-ban történt. Célkitűzés: A szerzők az eddigi legnagyobb esetszámú hazai elhízásprevalenciavizsgálataik eredményeit mutatják be, amelyet háziorvosok és foglalkozás-egészségügyi orvosok részvételével bonyolítottak le. Módszer: A 18 év fölötti magyar lakosság 0,55%-ának, 43 287 fő (17 901 férfi és 25 386 nő) regisztrált adatait elemezték, országosan reprezentatív megoszlásban. Összehasonlították a korábbi hazai vizsgálatokkal, elemezték a testtömegindex, haskörfogat, iskolázottság, hypertonia és/vagy diabetes jelenléte és az életkor közötti kapcsolatot. Eredmények: Összességében férfiaknál a túlsúly 40%, az elhízás 32%-ban van jelen, míg nőknél mindkét kategória közel 32%-ban. A 18–34 év közötti életkori csoportban a férfiak 32,7%-a túlsúlyos, míg 18,2%-uk elhízott, 35–59 év között 40,1% és 34,4%, 60 év fölött 43,5%, illetve 38,8%. Ugyanezen korosztályi adatok nőknél: 19,6 és 15,7%, 36,8 és 38,7%, 36,5 és 39,7%. A testtömegindex-eloszlásokat és a hasi elhízás (férfiaknál >102 cm, nőknél >88 cm) adatait évtizedes életkori csoportokban és településtípusok szerint is bemutatják. A legnagyobb arányú túlsúly a felsőfokú végzettségű férfiaknál, a legtöbb elhízott a legalacsonyabb végzettségű nőknél volt. A testtömegindex szerinti és hasi elhízás a falvakban volt a legnagyobb arányú, különösen nőknél. A metabolikus betegségek jelenléte erősen korrelált a testtömegindexszel, és inverz módon az urbanizáció mértékével. Következtetések: Az elmúlt évtizedekben a túlsúly és főleg az elhízás aránya jelentősen megnőtt, különösen látványosan férfiaknál, szembetűnően a fiatalabbaknál. Ez nemcsak orvosi, de komoly népegészségügyi és gazdasági problémát is jelent, kezelése össztársadalmi figyelmet, a jelenleginél nagyobb szakmapolitikai támogatást igényel. Orv. Hetil., 2016, 157(31), 1248–1255

Csokonai könyvtár (Bibliotheca studiorum litterarium)

Hatalmas életművéből maga Németh László a tanulmányírót becsülte legtöbbre. Tanulmányírói munkásságának egyik felét irodalmi tárgyú írásai teszik ki. Ezekben számot vetett a magyar irodalom több korszakával és nemzedékével, európai utasként és a közép-kelet-európai népek megbékélésének a követeként pedig az európai kultúra sok kiemelkedő jelenségét értelmezte. Szerteágazó tanulmányírói munkásságát karakteres irodalomszemlélet fogja egységbe. Életművéről számos tanulmány és könyv készült, de vagy az ideológust vagy a szépírót vizsgálták behatóan, irodalomszemléletének összetett elemzésére mindeddig nem került sor. Kötetünk - a Kossuth Lajos Tudományegyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke és a Németh László Társaság által 1998. május 8-án Debrecenben tartott Németh László irodalomszemlélete című konferencia anyagára épülve - ezt a hiányt kívánja pótolni. A kötet szerzői bemutatják és értelmezik Németh Lászlónak irodalmunk egy-egy jelenségéről, kérdésköréről, korszakáról alkotott véleményét éppúgy, mint irodalomszemléletének általános vonásait. Az egyes részletkérdésekkel foglalkozó tanulmányok alapot adnak a kötetben az általánosító, Németh László irodalomszemléletének jellegét megrajzoló írásoknak, ezek pedig távlatot nyitnak az egyes részletkérdések kutatói számára. Az irodalom és irodalomtudomány társadalmi megítélésének érezhető válsága idején a Németh László irodalomszemléletével való elemző szembesülés nemcsak az ő munkásságának egyik nagy fejezetét állítja új megvilágításba, hanem fontos nyereség a mai irodalomszemlélet számára is: elősegíti a felszíni divatok leválasztását a világszemléleti jelentőségű értéktudatosítást vállaló, öszszetett esztétikai szempontokkal rendelkező irodalomszemléletről.Bitskey István, „Csikorgó előidőkből létünk talpa lesz", 7-25. Bakonyi István, Németh László és a protestantizmus, 26-33. Imre László, A különbözéstől az azonosulásig, 34-42. Márkus Béla, „Külön sorsoknak külön irodalom kell...", 43-65. Bertha Zoltán, „Világirodalmi költő", „székely Homérosz", 66-82. Cs. Varga István, A megtalált „egyetlen metafora": „tejtestvérek", 83-117. Lőkös István, Németh László és Krleza, 118-137. Szirák Péter, Olvasásmód és (ön)megértés, 138-153. Máriás József, Németh László irodalomszemlélete a Készülődés korában, 154-173. Vekerdi László, „Magyar viktoriánusok" és „A Nyugat elődei", 174-192. Dávidházi Péter, „Betegség, melynek Jézust köszönhetjük", 193-234. Domokos Mátyás, „Mi (nem) lett volna, ha...", 235-255. Olasz Sándor, Németh László változó regényszemlélete, 256-266. Monostori Imre „...nemzetén át az emberiséghez", 267-282. Görömbei András, Németh László irodalomszemléletének fő vonásai, 283-300